Kitűnni egy borkiállításon – tippek, tanácsok

Egymást követik a nagy hazai és nemzetközi borkiállítások, a legtöbb komoly költségekkel és befektetett energiával jár. Ilyenkor mérlegre kerül a jelentkezéssel már elköltött komoly összeg és mindenképpen szükséges munkaerő, szemben a további lehetséges költségekkel, hogy valóban hatékony legyen a megjelenés. Nem minden kerül sokba, egy-két dologgal viszont növelhetjük a borkiállításon való részvétel hatékonyságát, hogy a befektetett pénz és energia ne vesszen kárba.

Két rövid e-mail – gyors és hasznos

Nincs annál rosszabb, mint számolni a perceket, órákat anélkül, hogy valaki érdeklődne a standnál. Segíthet, ha a rendezvényt megelőzően e-mailben hívjuk meg a meglévő és leendő partnereket a standhoz, egyben közölhetjük a stand helyét és esetlegesen a kóstoltatott borok listáját. A szakemberek is szeretnek előre tervezni, és szívesebben mennek egy megbeszélt találkozóra még akkor is, ha első alkalommal keresik fel a borászat standját. Az e-mailben érdemes említeni egy különleges, vonzó, máskor nem kóstolható tételt, amelyhez válasz e-mailben várjuk a jelentkezőket – így előre is készülhetünk az érkező szakemberekre. Az e-mailt a rendezvény előtt két-három nappal célszerű megismételni emlékeztetőként, természetesen aktualizált információval (ha egy nap már betelt, ne habozzuk közzétenni, annál kíváncsibbak lesznek az érdeklődők, és keresik fel a standot a még nem betelt napon).

Design – tükrözze a szellemiséget

Egy minden fuvallatra jobbra-balra dülöngélő roll-up aligha nevezhető dekorációnak, márpedig a szemrevaló stand sokat lendít egy borászat megítélésén, akár új kapcsolatokat szeretne gyűjteni, akár a meglévőkkel szeretne mélyíteni a kapcsolatot. Alakítsunk ki saját, feltűnő látványvilágot!
– Ha illik a profilhoz, használjunk olyan anyagokat, melyek a borkészítésben jelen vannak – az újrahasznosítás eleve szimpátiát kelt, és a hordók, palackok, rázóállványok, raklapok dekorációként való felhasználása kis leleménnyel egyedi lehet, ráadásul mérsékelt áron. A régi, használt raklapok és hordók igen látványosak, ha sík üveggel kombináljuk őket.
– Ha a terroirra szeretnénk felhívni a figyelmet, használjunk bátran venyigéket vagy egész tőkéket is, de szemléletesek a kövek, a mikroklíma növényei, esetleg jellemző állatok jól sikerült, nagy méretű fotói.
– Viszonylag új márka esetén célszerű egy egész falat alkotni a logóból vagy más, kulcsfontosságú látványelemből – erre remek példa a Kreinbacher Birtok dekorációja.
– Ha a kiállítás talaja nem szőnyeggel borított, akkor terítsünk a standunk elé fűszőnyeget – a látogatók talpa előbb észrevesz minket, mint a szeme! Több órányi gyaloglás után a legelszántabb kóstoló lábának is jólesik a puha talaj…
– Semmi esetre se felejtsük el a világítást! Alig pár ezer forintért be lehet szerezni annyi, a hangulat megteremtéséhez szükséges világítást, ami bőven elég egy standhoz. A világítás az egyik leglátványosabb és gyakran legolcsóbb eszköz, és a beltéri rendezvényeknél is kiemeli a standot környezetéből.
– A legkisebb költséggel, mégis szívderítően rendezhetjük be a standunkat egy-két csokor friss virággal – én például máig emlékszem az első VinCE Budapest rendezvényen Kovács Nimród standjára, ahol egy csokor friss tulipán állt az asztalon.
– Hasznos, ha a borászat munkatársainak ruházatában van valami közös, ha egyenruha, egyenpóló nincs is, akkor megteszi egy egyforma színű kendő is. És persze ne feledje othon senki a mosolyát – az a legfontosabb díszlet. Ha alkalmazott áll a standban, sajnos időnként ellenőrizni kell. Aki leül és előveszi a telefonját, annak a standjánál nem fognak megállni, az ilyen alkalmazottat akár rendezvény közben is érdemes lecserélni, hogy megelőzzük a nagyobb kárt – a további látogatók hiányát.

Szóróajándék – hogy ne szórják ki

– Nemrég a ProWein német kiállításon feltűnően sok Riesling tetoválású vendég volt látható – hamar kiderült, hogy a „tetkó” ideiglenes, és az amerikai Finger Lakes borvidék standján lehet hozzájutni. A rajnai rizling sokak kedvenc szőlőfajtája, karra tetoválva pedig kifejezetten menőnek találta számtalan komoly szakember, mert belül alighanem mindenkiben lakik egy kis vadóc. A Finger Lakes a jól megválasztott, viszonylag kis költségű szóróajándékkal példás érdeklődést generált!

– Iványi Bence, a DropStop magyarországi képviselője a 3 részbe hajtható, üdvözlőkártyaként is működő cseppőrt ajánlja, amelynek előnye, hogy kifejezetten sok tartalom fér rá.
– Még mindig tartja magát a power bank, mint hasznos szóróajándék, főleg, ha feltöltve adjuk át, az egész napos program során ugyanis a telefonok feltöltése állandó probléma szokott lenni. Hátránya, hogy viszonylag drága.

– A szakember is ember: így minden apró ínyencség segíthet őket standunk felé téríteni. Egy szelet csokoládé, egy kis sajtkóstoló, néhány szelet sonka komoly vonzerővel bír egy importer számára is, akinek esetleg elhúzódott az egyik partnerrel való találkozához, siet egy másikhoz, ebédre nem lesz ideje, és hálásan áll meg a vendégszerető ismeretlen standnál, s ha már megáll kérdez, kóstol, születik egy új kapcsolat. Kísérgettem már kereskedetőt egy napon át, magam láttam, hogy egy ilyen véletlenből született üzlet, ami azóta is tart. Ugyancsak saját tapasztalat: két éve a ProWein magyar standjára vártuk az előadás vendégeit. Az aktatáskás, szigorú arcú urak és kosztumös, siető hölgyek elhárították a szíves invitálást, azonban amikor egy kis üvegcse Unicummal szólítottuk meg őket, azonnal megszelídültek. Telt házas volt a kóstoló, és nem „muslincákkal” (ugye értik, mire gondolok). Tanulság: érdemes valami könnyen osztható, aprítható, szeletelhető, lehetőleg nem romlandó ínyencséggel készülni, és persze ésszel adagolni.
– A legjobb szóróanyag maga a termék. Még csak elvétve láttunk olyat, aki saját borából készített ajándékot, ezért ez az ötlet semmiképp sem lerágott csont. Hívjuk inkább „termékmintának”, hiszen az, így nem esik a reprezentációs költség kategóriába. A legtöbb borászat ugyan nem rendelkezik 0,2 literes palackozó berendezéssel, de ha másutt palackoztat termékminta méretű bort, valószínűleg még mindig jobban jár, mint a logózott tollakkal, pláne power bankokkal, a címke pedig lehet egyedi, a kiállításra készülő, rajta a szükséges üzenettel, kontakttal. Amikor a kereskedő este a hotelszobájában kipakolja az aktatáskáját, lesz benne egy sereg névjegy, de csak egynek lesz illata és íze…
(A standon való aktivitásról következő hírlevelünkben írunk).

Related Posts

X