Lezárult a szavazás, megvannak a győztesek!

A nyár elején indított online borszakíróverseny első fordulója után a 6 zsűri a 46 beérkezett írásból választotta ki a döntősöket, majd egészen tegnap éjfélig a közönség szavazhatott a kedvenc, döntőbe jutott írásra. Az írások magyar és angol nyelven érkezhettek, és nagy örömünkre a külföldi borírók is aktívak voltak: érkezett nevezés amerikai, ázsiai, szerb, orosz és spanyol szerzőtől. Ami miatt nemcsak mi, szervezők, hanem mindenki más is örülhet: a verseny következtében 46 cikk született hazai borokról, amelyeket a szavazás során összesen 39 600 ember látott a 16 nap alatt. A döntősökre összesen 10113 voksot adtak le, amely óriási szám, tekintve, hogy egy IP-címről egy szavazat érkezhetett.

Szigor és kizárás

A zsűri szigorú volt, plágium miatt például kizártak egy versenyzőt – ahogy a kategória zsűritagjai erre felhívták a figyelmet: „nem állíthatunk példaként mások elé egy olyan írást, amely szó szerint közölt két, más forrásból átvett mondatot is idézőjel használata vagy a forrás feltüntetése nélkül”.Egy másik írás azért nem jutott a döntőbe, mert „iskolás dolgozatra emlékeztetett”. „Hihetetlenül unalmas, semmi izgalom, semmi pezsgés nincs benne, és egyáltalán nincs stílusa”– írta Simon J Woolf zsűritag az egyik amerikai szerző írásáról, aki nem keseredett el az eredményt olvasva, jövőre újra próbálkozik, alaposabb felkészülés után. Elizabeth Gabay MW sem bánt kesztyűs kézzel az írásokkal: egy cikk azért nem jutott a döntőbe, mert kusza volt, és volt benne néhány rosszul írt név. Ugyancsak Elizabeth viszont a döntőben marasztalta az egyetlen magyar szerzőtől származó angol írást (Bruckner Máté cikkét), mert mint írta, „az angol megfogalmazás nem nevezhető briliánsnak, de megkapó történet ifjúkori felfedezésről”. Kajári Zsófia a Sokszínű Magyarország zsűrijében leginkább azt kifogásolta, hogy több írás nem teljesen felelt meg a kiírásnak, „nem csináltak kedvet”és nem közöltek kellő mennyiségű információt, Kling József pedig a vörösboros kategóriában a fantáziátlan, gondolattalan írásokat pontozta le.

Ez egy szakma. Sőt, három.

Ercsey Dániel a Tokaj magyar és angol kategóriák zsűrijét erősítette, a zsűrizés után a következőképpen foglalta össze tapasztalatait: „A Tokaj kategória elég tág volt, de az elmúlt évtized fellendülése után komolyan bízhattunk abban, hogy friss szemlélettel, újszerű megközelítéssel találkozunk a beküldött írásokban. Sajnos a szövegek egy része nem váltotta be a reményeinket és még olyan hibákba is belefutottunk már megjelent cikkek esetében (!), amelyek a korrektúra és a szerkesztő teljes hiányát feltételezik. Túl az ilyen jellegű problémákon, jellemző hiba volt, hogy nem volt meg a szövegek feszessége, vagyis nehezen kötötték le az olvasót. Üdítő kivételt jelentett a témáját tekintve a tokaji palackról szóló cikk, valamint a modern trendeket szépen lekövető, rövid szövegekkel és fotókkal operáló “kis édes” című blogbejegyzés. Utóbbi – bár írástechnikailag nem kiemelkedő – egyre nagyobb teret nyer a kommunikáció minden platformján, a fiatalabb generáció pedig egyértelműen az ilyen írások mentén vonható be a bor bűvkörébe. Végezetül egy fontos tanács: az írás egy szakma, a bor ismerete egy másik, a kettő együtt egy harmadik. Aki belekezd a harmadikba, nem spórolhatja meg az első kettőt.”           

A zsűritagok közül többen jelen lesznek az augusztus 16-i rendezvényen!

 

És akkor íme a győztesek!

  1. Újra Tokaj (magyar)

Győztes: Szabó Hajnalka

Döntősök: Geri Ádám, Török Ferenc, Szabó Hajnalka

Zsűritagok: Laurent Comas, Ercsey Dániel, dr. Kosárka József

 

  1. Tokaj again (angol)

Győztes: Perica S. Radović

Döntősök: Matthew Horkey, Stanislav Novak, Perica S. Radović

Zsűritagok: Ercsey Dániel, Tomislav Ivanovic, Somogyi Gergely

 

  1. Csak a színe legyen vörös (magyar)

Győztes: Török Ferenc

Döntősök: Kalmár Borbála, Török Ferenc, Tüske Gyöngyi

Zsűritagok: Kling József, Németh Ágnes, Romsics László, Szabó Edit

 

  1. Red is the colour (angol)

Győztes: Matthew Horkey

Döntősök: Colm FitzGerard, Matthew Horkey

Zsűritagok: Győrffy Zoltán, Németh Ágnes, Romsics László, Simon Woolf

 

  1. Sokszínű Magyarország (magyar)

Győztes: Szabó Zoltán

Döntősök: Geri Ádám, Kollár Mariann, Szabó Zoltán

Zsűritagok: Gyimesi Zsuzsanna, Jécsy Norbert, Kajári Zsófia, Szabó Edit

 

  1. Colourful Hungary

Győztes: Đorđe Pešić

Döntősök: Mate Bruckner, Đorđe Pešić, Charine Tan

Zsűritagok: Kling József, Németh Ágnes, Vancsik Ivett

Abszolút győztesek

A magyarok közül az abszolút győztes, aki októberben a spanyol Sant Sadurní d’Anoiába, a cava fővárosába utazhat:

Török Ferenc  594 szavazattal.

Aki pedig a külföldiek közül a négynapos úton kívül repülőjegyetis kap Magyarországra:

Đorđe Pešić 2547 szavazattal.

Gratulálunk minden résztvevőnek, és jövőre újra várjuk a nevezéseket a II. Hungarian WebWineWriting versenyre!

 

X