Melyik európai rendezvényre érdemes egy hazai borásznak elmennie és miért?

A borkiállítások nemcsak azért hasznosak egy borászat számára, mert bemutatkozhatnak és újabb üzleti kapcsolatokat szerezhetnek, hanem azért is, hogy tanuljanak, kóstoljanak, és a „pincevakságot” gyógyítsák – hiszen a saját borait is az tudja objektíven megítélni, akinek nagy a rálátása az egész borvilágra. Az alábbi összeállításban a 2017-es év rendezvényeit vesszük sorra időrendben, és mivel a legtöbbet személyesen ismerjük, azt is el tudjuk mondani, hogy érdemes-e felkeresni. Néhány izgalmas alternatív rendezvényt is bemutatunk!

pad-vino-dettaglio.jpg;filename_=UTF-8''pad-vino-dettaglio

ViniSUD, Montpellier, Franciaország

Dátum: Január 29–31.

Outsiders! Szombat este, Laungeduc

A mediterrán borok kiállítása az év első nagy izgalmas kiállítása. Főleg francia kiállítók borait kóstolhatjuk, de sokan képviselik az olasz, a spanyol vagy a horvát mediterrániumot, sőt Észak-Afrikából is lesznek borászatok.
Mint sok szakkiállításnak, ennek is van “kontra” rendezvénye, vagyis alternatív borászatok igyekeznek kihasználni a nagy kiállítás miatt a helyszínre érkező szakemberek jelenlétét. Ilyen az Outsiders nevű szombat esti kóstoló, ahol Languedoc új arcát kívánják megmutatni. (Mindkét rendezvényre van két belépőnk, az első jelentkezőnek, aki valóban elmenne, szívesen átadjuk.) Villány lassan kiállítóként is érdekes belépő lehet, ezért mindenképpen javasoljuk felkeresni – egyelőre látogatóként – a ViniSUD-öt.

 

BeoWineFair, Belgrád, Szerbia

Dátum: Február 23–26.

Belgrád nagyon közel van, és van egy izgalmas városrésze közel a folyóhoz, a Savamala, amolyan romkocsmás negyed rengeteg művészi épületfestéssel, és állítólag ezt a negyedet hamarosan porig rombolják, így akit érdekel, az keresse fel, amíg lehet, és akkor már miért ne a szerb borok seregszemléjekor? A kiállításon 140 kiállító lesz, ennél többet nem tudtunk  kideríteni.

 

Oenos, Tesszaloniki, Görögország

Dátum: Március 3–6.

Nagy szakkiállítás mindenféle ínyencséggel, és persze borokkal is, de a jelentős élelmiszerkínálat miatt inkább éttermeseknek ajánljuk.

 

ProWein, Düsseldorf, Németország

Dátum: Március 17–19.

“A” szakkiállítás, a német precizitás megnyilvánulása, óriási seregszemle. Jónéhány magyar kiállító is jelen lesz (erről itt írtunk . A folyton fejlődő kiállításon érdemes részt venni, hiszen ez az a rendezvény, ahol tényleg az egész szakma felvonul. Látogatóként érdemes előre eltervezni, hogy mit keresünk fel, mert az egészet lehetetlen bejárni. Egyik hasznos rész a Mundus Vini borverseny győzteseit bemutató terület, itt nyugodtan kóstolgathatjuk az érmes borokat kedvünkre, ameddig jólesik. Aki a VinCE Budapesten is részt vesz, annak is érdemes a hazai után a német kiállításra is benézni, van közvetlen járat Budapestről Düsseldorfba (Eurowings).

 

Oenotelia, Athén, Görögország

Dátum: Március 18–20.

Ez a görögök legfőbb borkiállítása, komoly és igényes szakmai rendezvény mesterkurzusokkal, és a párhuzomsan zajló élelmiszerexpóval. A görög borvilág sok közös vonást mutat a hazaival, számtalan helyi fajtával dolgoznak, amelyeknek az egyre kimagaslóbb minőség ellenére is nehezen találnak piacot. Érdemes végigkóstolni őket!

Vinitaly, Verona, Olaszország

Dátum: Április 9–12.

Visszatérő kérdés, hogy érdemes-e magyar borászatnak részt vennie a Vinitalyn. Szerintünk igen, mégpedig azért, mert az olasz borok seregszemléje órási létszámban vonzza a szakembereket, akik a nap végén a nemzetközi pavilonban kapcsolódnak ki, ahol a mérsékelt létszámú kiállító miatt nem óriási a verseny. És nem utolsó sorban Verona csodás hely, a Vinitaly pedig feledhetetlen városi rendezvényekkel teszi színesebbé a programot. Látogatóként is mindenképpen ajánlott: nagy, profi, de mégiscsak olasz és vidám!

 

Vinorus, Krasznodár, Oroszország

Dátum: Április 25–27.

A Fekete-tenger partján található Krasznodár az orosz borászat központja is egyben, ahol – bármilyen meglepő – számos jó orosz bor készül. A kiállítás azonban inkább a nagy orosz piacra való bejutás miatt lehet fontos. Profi, jól szervezett, ajánljuk.

London Wine Fair, London, Egyesült Királyság

Dátum: Május

Egykor ez a szakkiállítás volt Európa meghatározó boreseménye, ma pedig weboldalát látva elszomorodva látjuk, hogy még a 2017-es dátumot sem tették közzé. Ez persze nem jelenti azt, hogy le kellene írni a rendezvényt, a brit piac továbbra az egyik legfontosabb Európában, továbbra is érdemes kiállítani, hiszen az összes brit Master of Wine és kereskedő benéz a vásárra, ha csak pár órára is. A kiállítás része az Esoterica, ahol butik borkereskedők kóstoltatnak – egy hazai borásznak őket érdemes végiglátogatni.

 

The Real Wine Fair, London, Egyesült Királyság

Dátum: Május 7–8.

A rendezvény a London Wine Fair “hátán” nőtt fel, a brit fővárosba érkező nemzetközi szakmabelieknek kínáltak alternatívát a London Wine Fair mellett. Mára annyira híres és ismert lett a bio-, biodinamikus és természetes borokra fókuszálló kiállítás, hogy már nem kell a nagy vásárhoz igazodniuk. A kisebb, de kiváló minőséget produkáló magyar borászatoknak abszolút ajánlott itt kiállítani.

 

Fenavin, Ciudad Real, Spanyolország

Dátum: Május 9–11.

A spanyol borok legnagyobb mustrája, amelyre érdemes ellátogatni tanulás céljából. Nagyszerű része a rendezvénynek a galérián található Galería del Vino, ahol önállóan kóstolhatunk egész délelőtt. Teljes spanyol borkurzust bonyolíthatunk le a három nap alatt!

 

Wine Prague, Prága, Csehország

Dátum: Május 29–31.

Professzionálisan megrendezett borexpó, amely a cseh piac közelsége és nyitottsága miatt hasznos lehet hazai borászatoknak is.

 

VinExpo Bordeaux, Bordeaux, Franciaország

Dátum: Június 18–21.

Az egyik legrégebbi szakkiállítás, a francia borok végtelen seregszemléje. Akárcsak az olasz Vinitalyra, itt is a helyi, azaz a francia borok miatt mennek a szakmabeliek, de ott vannak, és ennek a nemzetközi pavilion kiállítói is haszonélvezői. Látogatóként feltétlenül ajánlott az életben legalább egyszer!

 

VitEff, Epernay, Franciaország

Október 17–20.

A champagne-i szakkiállítás az egyetlen rendezvény a világon, ahol kizárólag a pezsgőkészítésről van szó, de arról minden mennyiségben. Eszközök, módszerek, újítások – a hazai pezsgőkészítő borászatok számára különösen ajánlott! Látogatóknak kevésbé izgalmasak a vadonatúj degorzsáló-berendezések…

 

Wine Expo Poland, Varsó, Lengyelország

Dátum: Október 27–29.

Az óriási lengyel piac célpont a hazai borászat számára, ezért a kiállítás kifejezetten hasznos, ahogy ezt több borászat felismerte már, tavaly péndául részt vett a Bock Pince, a Kovács Nimród Winery, a Holdvölgy vagy a Vincellérház. A szakmai rendezvényt ajánljuk azoknak, akik Lengyelország felé szeretnének kereskedni. Látogatóként is izgalmas, a kiállítók sora ugyanis nagyon színes, köztük rengeteg olasz kiállítóval.

 

Basel Vine Fair, Bázel, Svájc

Dátum: Október 28 – November 5.

A svájci bor létezik, nem úgy, mint Colombo felesége… Csak éppen a svájciak mind megisszák – szokták büszkén mondogatni. A hosszúságában is kiemelkedő, egyhetes kiállítás svájciasan profi, a hazai borászatoknak pedig igenis van ott keresnivalója, a svájciak nyitottak a különleges minőségre és az újra.

 

Salonul Rovinhud, Temesvár, Románia

Dátum: November 17–19.

Bár több roman borkiállítás működik (például a temesvári Vinvest márciusban, vagy a szintén novemberi Targ de Vinuri Bukarestben, mi mégis a temesvári Salonult ajánljuk, amely egy egészen különleges rendezvény: a teljes bevételt egy fogyatékkal élő egyesület kapja, és a fogyatékkal élő fiatalok az egész rendezvényen jelen vannak, óriási lelkesedéssel dolgoznak. A jó ügy jó embereket és jó borászatokat vonz: nagyszerű romániai kiállítókat találunk, de néhány hazai borászat is részt vett már, előadóként pedig első évben ott volt Jancis Robinson MW, és az alábbi linkre kattintva a klip vége felé jelen sorok szerzője is feltűnik egy pillanatra…

 

Kedves borászok!

Akár ezen rendezvények, akár itt nem felsorolt rendezvények kapcsán van kérdése, írjon nekünk!

 

Related Posts

X